A tökéletes amőba

A cím alapján ne bizonytalanodjatok el, nem csaptam fel kutató biológusnak, csak ismét találtam egy jó megoldást a temérdek tejesdobozkupak felhasználására... De amíg rátérek a dolog leírására, előzetesen is egy kérdés az e téren nálam tájékozottabbakhoz: ma is szokás még a suliban amőbázni? Az én életemben ennek kiemelt szerepe van, többszörös nem hivatalos gimnáziumi amőbabajnok voltam :-) Persze ne olyasmit képzeljetek el, hogy ünneplőben ülve egy asztal mellett, stopperórát nyomogatva, a szigorú zsűritagok tekinteteinek kereszttüzében  szereztem egy csillogó kupát, miközben az ellenfelek lassított felvételként, kimerülten zuhantak a földre a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjére, mert egyszerűen csak a szünetekben arattam a babérokat... de azért az is eléggé ütős pillanat volt, amikor elsős koromban ronggyá vertem a gimi negyedikes amőbalegendáját, legalábbis erre a mai napig büszke vagyok. :-)

Szóval megszámlálhatatlan kockás lapot küldem a süllyesztőbe, és amióta próbálok figyelni a környezetemre, ez súlyos teherként nyomja a lelkemet. Na jó, nem annyira súlyosként, de azért a kupakkészlet szokásos felhalmozódásakor rögtön eszembe jutott, hogy hohóóó, itt a lehetőség egy kockáspapír-kímélő, akárhányszor újrahasználható amőbaverzió elkészítésére - és rögtön neki is láttam. :-)

Először is fogtam egy rózsaszínű A/3-as kartonlapot, és 3,5x3,5-ös kockákra vonalaztam. (Nem kifejezetten csajos verziót akartam, de csak rózsaszín karton volt itthon, még a királylányos jelmez után maradt. :-) )

Aztán kikészítettem a tejesdoboz-kupakokat, 2x35 darabot (persze, üdítős kupakkal is helyettesíthető).

Kétféle mintás papírt vettem elő: körberajzoltam a kupakot, és kivágtam - harmonikahajtással egész gyorsan lehet haladni. :-)

Papírragasztó stifttel felragasztottam a papírkorongokat a kupakokra:

És kész. Becsületszavamra mondom, SOKKAL szórakoztatóbb és igazibb így játszani, mint a kockás papíron :-) Azóta már több játszmát küzdöttem végig Vele, és nagyon-nagyon jól mulattunk...*

* Igazából hálát adhatok, hogy nem egy gimibe jártunk... különben a Volt egyszer egy vadnyugat az én tiszteletemre szólt volna.:-)