2012. július 7., szombat
Nádból készült falidísz
Az egész úgy kezdődött, hogy a fonott szennyestartónk sokévnyi hű szolgálat után jobblétre szenderült. Érdemei elismerései mellett szétszedtünk, hogy valamelyik kerti sütögetésnél gyújtósként még tegyen egy utolsó szolgálatot - ám Ő, aki engem annyira nagyon ismer, félretette nekem az összes vékony nádrudat, ami kikerült a szennyestartó porhüvelyéből. (A legjobb, amikor már Tőle hallom azt: Majd jó lesz ez még valamire! :-) )
Én boldogan le is csaptam ezekre, bár fogalmam sem volt, ugyan mire lesz jó egy kupac, kb. 5 mm szélességű és változó hosszúságú nádszál, de a barkácsolós hatodik érzékem azt súgta, várjak csak türelemmel, majd csak jön valami ihlet erre is.
És jött! :-) Tüstént elő is vettem az utolsó hungarocell koszorúalapomat, a ragasztópisztolyomat, és nekiláttam, hogy elkészítsem ezt a bizonyos valamit.
A karikának ezúttal a sima oldalára volt szükség - egyébként teljesen egyszerű, kemény dobozkartonból is kivágható a koszorúalap ehhez a projekthez, az is tökéletesen megfelel.
Szóval, fogtam nyolc nádszálat, és felragasztottam őket szép szabályos távolságra egymástól:
Aztán ezek közé is beragasztottam jó néhány nádszálat (fontos, hogy teljesen össze-vissza hosszúságúak legyenek):
És ugyanezt folytattam tovább, egészen addig, amíg nem maradt egy ici-pici üres hely sem a nádszálak között.
És már csak a hátuljára kellett felragasztanom egy zsinórból kötött akasztót. Ennyi volt az egész, és bár nem tudnám megnevezni, ez micsoda is pontosan, nagyon-nagyon jól mutat a falon. Ha van az elnevezésére valami jó ötletetek, szívesen fogadlak benneteket keresztszülőnek :-) A kicsik szerint mindenesetre ez egy napocska, és kész. Úgyhogy nálunk egyelőre ezen a munkanéven fut :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Naná, hogy napocska! Esetleg csillag:-)
VálaszTörlésNagyon kis helyes! Elősször én is napocskának néztem, aztán megláttam a középen rejlő szivecskét.... -én a Szivecske tündöklése cimet adnám neki :)
VálaszTörlésSzerintem pitypang-csillag :)
VálaszTörlésNerzsi
Az jutott erről eszembe, hogy spagettitésztából is el lehetne készíteni... Kisebb lenne, mint így, de sztem a gyerekeim élveznék... :-)
VálaszTörlésCsudijó! Akár napocska, akár nem, de szerintem is az :)
VálaszTörlésrögtön az jutott eszembe, hogy szerintem még egy óraszerkezet kellene bele, verhetetlen lenne. Nagyon tetszik!
VálaszTörlésIldikó
Teljesen igazuk van a kicsiknek, napocska, ilyen egyszerűen! :) Egy nagyon szép napocska! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen az ötleteket-tippeket, a napocska kapta a legtöbb szavazatot, úgy tűnik :-) :-)
VálaszTörlésSzia Levendulalány!
VálaszTörlésNagyon ötletes! A spagettitészta is jó, de meg lehet még csinálni frissen lekaszált, nem learatott! gabonaszálakból is, amin még esetleg rajta van a kalász. Ehhez a szalma koszorúalap is tökéletes lenne. Festett hurkapálcával, vagy hiányos, régi "Mikádó" darabjaiból is biztos jól mutatna. :)
Amint a férjem engedi, "learatok" magamnak egy rend búzát. Ennyi jár nekem is. :)
Üdvözlettel Judit
Szia, Judit!
VálaszTörlésEz is nagyon tetszik... irigyellek, hogy van a közeletekben learatható búza, az is egy kincs-alapanyag :-)